70×100 cm, olaj, vászon
Ezt a festményem édesanyám ihlette.
Nagyon öntörvényű, lázadó fiatal lány voltam már 15 éves koromtól. Ha nem engedtek el a szüleim bulizni miután ők elaludtak, kimásztam az ablakon és elmentem engedély nélkül. Nem tudtak mit kezdeni velem. Sokszor nagyon ittasan mentem haza. Volt, hogy beestem az ajtón… Rengeteg keserűséget okoztam nekik.
Többször volt, hogy hajnalban haza lődörögtem és édesanyám az ágy mellett térdelt és könnyek között imádkozott. Értem. Hogy épségben haza érjek és megváltozzon a gondolkodásom. Sok-sok évet kellett várjon erre, de mindvégig kitartott és nem hagyta abba az imát. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy Ő az én anyukám!
Az én édesanyám nem egy világlátott nő, nem tud sokat a tudományról, nem sok egyetemet végzett diplomás nő…de számomra egy igazi példa szeretetből, hitből, reményből, kitartásból, egy igazi harcos. Egy harcos aki a térdén vívja meg a csatáit, imában.