A művészről

Schmidt Ruth (szül. Ilonka Ruth), 1982-ben született Erdélyben, napjainkban Budapesten él és alkot.

Ha megkérdezik tőle, mióta fest, 2017-re datálja mert ugyan korábban kezdett festeni akrillal és több rajz és festészeti szakkörre járt de azokat „próbálkozásoknak” nevezi inkább. 2017-ben kezdett Mesterénél, Gasztonyi Kálmánnál ismerkedni a klasszikus olajfestészet rejtelmeivel, ez hozta meg számára az igazi változást.

A 2017-2021 közötti éveket arra szánta, hogy tanuljon és fejlődjön. Ezért készült olyan sok tanulmányi festménye, sokféle stílusban. Nagyon szereti Piet Mondriant, Andy Warholt, Salvador Dalit, Albert Bierstadtot, Rembrandt van Rijnt, Markó Károlyt… Ezekből a nevekből is látszik, hogy nyitott volt új irányzatok megismerésére, szeretett sokféle stílust és technikát kipróbálni. Ezek eklektikus tanulmányi képeiben láthatóak főleg, ahol különféle korok, stílusok, irányzatok jegyeit vegyesen alkalmazta valamint Warhol és Mondrian iránti csodálatát láthatjuk pop art és Mondrian ihletésű geometrikus figurális képeiben. Ezekben az években látszik az útkeresése.

            2020-ban kezdett narratívában és mélységekben gazdag stílusa kibontakozni. Olyan műalkotásokat fest, amelyek a realizmust a képzelőerővel ötvözik.            

Ezekben találta meg egyedi hangját és művészi identitását.

Mestere, Gasztonyi Kákmán így ír róla:

„Schmidt Ruth festészete úgy táplálkozik az elmúlt századok mestereinek tudásából, hogy azok festéstechnikáját alkalmazva, a XXI. századi embert szólítja meg. A legnagyobb szakmai alázattal, fantasztikus precizitással megfestett képei olyan egyedi esztétikai vizuális élményt nyújtanak, amelyek összetéveszthetetlenül csak rá jellemzőek. Képei narratívak, mesélnek- tehát a csupasz esztétikai élményt- emberi történetekkel, érzésekkel töltik meg. Ruth alaptermészete a jókedv, a pozitív világlátás, a humor. A kortárs festészetben sajnos egyre kevésbé jut hely a humornak, pedig életünk egyik legnagyobb adománya, -már ha van valakinek. Ruthnak szerencsére bőkezűen juttatott a Teremtő. Képein az isteni erő megjelenítése is gyakran szerepet kap, hiszen számára nagyon fontos keresztényi hite. Festészetére talán a szimbolizmus jellemző a legjobban, de esetenként a szürrealizmus is megjelenik. A kezdeti tanulmányképek után kibontakozó művészetében gyakorlatilag nem találunk „sima” csendéleteket, tájképeket, vagy klasszikusan megfogalmazott figuralitást. Mindig ott van egy kis ruthi csavar, amely átlényegíti, megtölti, tehát művészivé teszi egy realistának vélt képet. Ruth tehetsége, szorgalma, céltudatossága még sok-sok kiváló festményt tartogat számunka.”

MŰVÉSZI KONCEPCIÓ
„Művészeti gyakorlatom során arra törekszem, hogy túllépjek a látható világ puszta utánzásán, az élet láthatatlan aspektusaiban rejlő összetett érzelmek és gondolatok közvetítése a célom. Munkáim olyan egyetemes témákat ragadnak meg, mint a gyermeki hit, ragaszkodás, ember-ember között lévő érzések, Isten-ember közötti kapcsolat, elmúlás, reménység, szeretet, szerelem, fájdalom, humor, társadalom kritika, önkritika. A gyakran szürrealizmusba is átnyúló szimbolista darabjaimon keresztül arra törekszem, hogy ábrázoljam a kimondhatatlant.

Festményeim személyes élményekből merítve belső világom bensőséges ábrázolásaként szolgálnak, mindegyik darab lelkem egy-egy töredékét képviseli. Henry Ward Beecher gondolata tökéletesen tükrözi művészetemet: „Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi vászonra.” Munkám során arra törekszem, hogy a nézőkkel mély szinten kapcsolódjak, saját érzelmi tájaik gazdagságának felfedezésére és értékelésére ösztönözve őket.”

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:

2026 – Magyarország (Budapest) – Dávid Galéria – Home (duó kiállítás Lőrincz Krisztinával)

2026 – Finnország (Helsinki) – Helsinki Liszt Intézet/ Dávid Galéria – Symbol

2026 – Lettország (Riga) – Rigai Magyar Nagykövetség/ Dávid Galéria – Symbol

2025 – Magyarország (Budapest) – Dávid Galéria/Y2O Elements – SYMBOL NEXT

2025 – Magyarország (Budapest) – Dávid Galéria – Symbol

2024 – Magyarország (Miskolc) – MÖM (Magyar Összművészeti Műhely) – Jól csak

a szívével lát az ember

2022 – Románia (Szentegyháza) – Gábor Áron Művelődési ház – A nagy utazás

2021 – Magyarország (Budapest) – Titok Galéria – Más szemmel

2020 – Magyarország (Budapest) – Schmidt Ruth Paintings – önálló galéria és

műterem – állandó kiállítás (2020 márciustól)

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:

2026 – Spanyolország (Madrid) – La Zona Galéria – MEAM Hall 2026

2026 – Egyesült Királyság (London) – Espacio Gallery – Artist Talk

2026 – Magyarország (Hévíz) – David Galéria/ Le Primore  – CEO

2026 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – Krea Klub

2026 – Spanyolország (Barcelona) – Museu Europeu d’Art Modern – MEAM Hall 2026

2026 – Magyarország (Budapest) – David Galéria/Fine Arts Capital – Open Doors

2026 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – Tizenkettek biennálé

2026 – USA (New York) – One Art Space – Artist Talk 2026

2026 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – Éjszakai teremtmények

2026 – Magyarország (Hévíz) – David Galéria/Le Primore Superior– CEO

2026 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – AAAAfter

2026 – Magyarország (Budapest Bálna) – David Galéria – Art and Antique

2026 – Magyarország (Budapest) – Sors Galéria – Fingerprints

2026 – Magyarország (Budapest) – Dávid Galéria/Fine Arts Capital – Mother Nature-Water

2026 – Magyarország (Budapest) – Golden Duck Galéria – Fingerprints

2025 – Magyarország (Budapest) – Breitling Budapest/Dávid Galéria – Forever Time

2025 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – Construct Nature

2025 – Magyarország (Budapest)  Kincsem Kult/Dávid Galéria – My Broken Renaissance

2025 – Magyarország (Budapest) – Takács István Galéria – Magyar Független Szalon XXXIV.

2025 – Spanyolország (Damien) – Kultúrház – Tartget la Mancha

2025 – Belgium (Turnhout) – Art UP Contemporary – Mother Nature/ Water

2025 – Spanyolország (Madrid) – Ateneo de Madrid – Tartget

2025 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – Elements

2025 – Magyarország (Salgótarján) – Salgótarjáni Kulturális Központ/ Dávid Galéria – Az

újjászületés színei

2025 – Magyarország (Budapest) – Takács István Galéria – Magyar Független Szalon XXXIII.

országos kiállítása

2024 – Ausztria (Bécs) – CITYgalleryVIENNA és Golden Duck Gallery – Karácsony az

operaháznál

2024 – Magyarország (Budapest) – Dávid Galéria – 100 festmény, 100 gondolat

2024 – Magyarország (Budapest) – K Galéria – Művészterem

2024 – Monaco – Salon International D’art Contemporain

2024 – Görögország (Athén) – Art Number23 Galéria – Athen Open Art

2024 – Japán (Tokió) – Design Festa Galéria – Tokyo Open Art

2024 – USA (New York) – Artexpo New York

2024 – Olaszország (Lavagna) – Con-Temporary Art Observatorium – A művészet szabadsága 2.

2024 – USA (St Petersburg) – Florida’s t Poynter Park – Különbözőségeink elfogadása 2.

2024 – Magyarország (Budapest) – David Galéria – Papillon Carnevale

2024 – USA (Sarasota) – Florida’s Bayfront Park – Különbözőségeink elfogadása 1.

2023 – Franciaország (Párizs) – Salon International D’Art Contarmporain in Carousel de Louvre Paris

2023 – Egyesült Királyság (London) – a 6-ik The London Art Biennale

2023 – Egyesült Királyság (London) – Holy Art Gallery

2023 – Magyarország (Budapest) – Teravarna Galéria (Los Angeles, USA) és Golden Duck Galéria (Budapest) – artBIAS

2023 – Spanyolország (Madrid) – Gaudi Arte Galéria – A frisseség ecsetvonásai

2023 – Magyarország (Budapest) – Golden Duck Galéria – Az Első Katalógus

2023 – Franciaország (Nizza) – Nizzai Nemzetközi Művészeti Expo

2023 – Magyarország (Budapest) – Golden Duck Galéria – Művészettel a békéért

2022 – Egyesült Királyság (London) – New Artist Fair – The Thruman Brevery

2022 – Magyarország (Budapest) – Szimpla Kert (Jancsó Art Gallery) – Tavasz a városban

2022 – Egyesült Királyság (Newark) – Thoresby Galéria – Egyetemes emberi értékek

2019 – Magyarország (Budapest) – A Zsilip Art Center – Flora és Fauna

MÉDIA MEGJELENÉSEK:

2025 – Egyesült Királyság – Art Seen Magazin – 18 szám, interjú

2025 – Kanada (Toronto) – Divide Magazin – 15. szám, interjú

2025 – Egyesült Királyság – Artist Talk Magazin – 40. szám

2025 – Franciaország (Lyon) – Circle Quarterly Art Review – 11. szám

2024 – Kanada (Toronto) – Divide Magazin – 11-ik szám

2024 – Egyesült Királyság – Art Seen Magazin – Őszi kiadás 2024

2024 – USA (Los Angeles) – Teravarna Galéria – Art Talks – video interjú

2024 – Hollandia – Visual Art Journal Magazin – 2 szám, interjú

2024 – USA (Sarasota) – Herald-Tribune – 2024 EOD Közönség díj (május 24)

2024 – Magyarország (Miskolc) – Miskolci napló – XXI évfolyam 4. szám (január 27.)

2024 – Magyarország – BOON (Borsod- Abaúj- Zemplén Vármegyei hírportál) (január 27.)

2023 – Magyarország (Budapest) – RTL TV / „Célirány” – riport (november 26. adás)

2023 – Magyarország (Budapest) – Művész Ma, Kulturális és Művészeti Magazin, online (Július 29)

2023 – Magyarország (Budapest) – ARTsCAP című Kortárs Művészeti Magazin 2023/2/XI szám (Művészettel a békéért kiállítás)

2022 – Magyarország (Budapest) – ARTsCAP című Kortárs Művészeti Magazin 2022/1/X

2021 – Magyarország (Budapest) – A Karc Fm 105,9 Rádió/ Páholy

2020 – USA (Newfields, New Hampshire) – Creativ Guts Zine – Tavaszi kiadás

ELISMERÉSEK:

2025 – Spanyolország (Madrid) – Ateneo de Madrid (Tartget Prize) – Michael Harding díj

2024 – Ausztria (Bécs) – CITYgalleryVIENNA – Koncepció díj

2024 – USA (New York) – ArtJobs – A hónap művésze díj

2024 – Franciaország (Lyon) – Circle Foundation for the Arts – Mesteri Elme díj

2024 – USA (Sarasota, California) – Emracing Our Differences 2024 – Közönség díj

2023 – Franciaország (Lyon) – Circle Quarterly Art Review Magazine Contest – Művészi Kiválósági díj

2023 – USA (Santa Barbara) – World Wide Art/Artavita Pályázat – első helyezés

2023 – Egyesült Királyság (London), beválasztották a 6-ik The London Art Biennale művészei közé

2023 – Magyarország (Budapest) – Teravarna Galéria (Los Angeles, USA) és Golden Duck Galéria (Budapest) – artBIAS – Első nemzetközi Művészeti show – Speciális Zsűri Díj

2021 – USA (New York) – People and Paintings Galéria/Sebezhető  – Közönség díj

2019 – Magyarország (Budapest) – Flora és Fauna – Zsilip Art Center festménypályázat, Közönség díj (professzionális kategória)

2019 – Magyarország (Budapest) – Flora és Fauna – Zsilip Art Center festménypályázat

(professzionális kategória) II. hely