100×100 cm, olaj, vászon
„Ez a festmény a fájdalomról és a reményről szól, és arról, hogy Isten mindig velünk van. Életem azon pontjait vittem vászonra, amikor a padlón voltam, és nem találtam a kiutat a fájdalomtól. Nem voltam egyedül, de nem láttam, mert annyira lehajtottam a fejem.
Azt viszont megtanultam, hogy mindig van kiút. Isten! Hiszem, hogy Ő közel van hozzánk és megfelelő időben válaszol az imáinkra.
A festmény tele van fájdalommal, a sivatag kiszáradt, minden halott. A távolban láthatók a szürke felhők és a közelgő vihar… ami eleinte növeli a festmény drámaiságát de reményt is ad:
Esni fog! Minden újra zöldbe borulhat …!