2026 június 12-én a Helsinki Liszt Intézetben az intézet vezetője, Surányi Nelli Regina és a Dávid Galéria kurátora, Balog Béla megnyitották a kiállításomat. A megnyitó vendége volt Mogyosróssy Adrienn, aki énekével kápráztatott el minket.

Nagyon hálás vagyok a lehetőségért és a profi munkáért a Helsinki Liszt Intézetnek!

A kiállítás 2026 augusztus 5-ig megtekinthető.

A kiállítást Balog Béla kurátor nyitotta meg:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Művészetbarátok!

„A látvány tiszta tükre csak a lélek,
Melyben a dolgok élni és beszélni kezdenek.”

Henri de Régnier ezen soraival köszöntöm Önöket Schmidt Ruth SYMBOL című kiállításán. Ez az idézet nem csupán a szimbolista irodalom egyik gyöngyszeme, hanem tökéletes kulcs Schmidt Ruth művészetéhez is: nála a vászon valóban az a „tiszta tükör”, amelyben a hétköznapi formák levetik fizikai láncaikat, hogy a lélek nyelvén kezdjenek beszélni hozzánk.

Amikor 1886-ban Jean Moréas a Le Figaro hasábjain megjelentette a szimbolista manifesztumot, egy új korszak alapjait tette le. Kijelentette, hogy a művészet valódi célja nem a természet szolgai másolása, hanem „az Eszme érzéki formába öntése”. Schmidt Ruth festészete ebben a nemes tradícióban gyökerezik. Az ő világában az alakok, a tárgyak és a fények soha nem önmagukért léteznek; azok Moréas szavaival élve csupán „látható képviselői” a mögöttes, metafizikai igazságoknak. Schmidt Ruth nem elégszik meg a felszínnel; ő a dolgok lényegét, a látható világ mögött meghúzódó szakralitást kutatja.

A SYMBOL című kiállítás anyaga egyfajta vizuális meditáció a XXI. századi ember állapotáról. Schmidt Ruth képei elutasítják a didaktikus magyarázkodást. Helyette szimbólumokat használ, hogy a nézőben ne puszta felismerést, hanem mély, belső rezonanciát keltsen. Ahogy a szimbolista elődök, ő is tudja: a művészet akkor a legerősebb, ha nem elemez, hanem szuggerál, ha nem válaszokat ad, hanem kapukat nyit.

Művészként és műértőként, ezen alkotások között állva, kötelességemnek érzem hangsúlyozni azt az alapértéket, amely Schmidt Ruth minden ecsetvonásában ott lüktet: ez pedig a szabadság.

Hiszem, hogy a művészet szabadsága nem csupán esztétikai kérdés, hanem az emberi méltóság és autonómia utolsó védőbástyája. Egy olyan korban, amely szereti keretek közé szorítani a gondolkodást, Schmidt Ruth mer szabad lenni. Mer szembe menni a trendekkel, mer spirituális lenni a materializmusban, és mer egyéni mitológiát építeni a tömegkultúra zajában.

A művészet szabadsága ugyanis az emberi szabadság tükörképe. Csak a szabad szellem képes arra, hogy szimbólumokat alkosson és azokat értelmezze; csak a szabad ember képes arra, hogy a vászon előtt megállva szembenézzen saját mélységeivel.

Ezek a képek arra emlékeztetnek minket, hogy a szabadságunk ott kezdődik, ahol képesek vagyunk a láthatón túlra nézni, és megalkotni saját belső világunk rendjét.

Schmidt Ruth festészete ebben a nemes szellemben fogant; nála a kép soha nem csupán látvány, hanem egy-egy mögöttes, metafizikai igazság látható hordozója.

A kiállítás gyönyörű képeit nézve rájövünk, hogy Schmidt Ruth egyfajta belső utazásának részeseivé válunk: végignézhetjük, hogyan emelkedik alkotófolyamata a kiforrott, érett művészi kifejezés ragyogó magasságába.

Zárásként engedjék meg, hogy Ady Endre – Sem utódja, sem boldog őse… című ikonikus költemény második versszakának látnoki soraival bocsássam Önöket az alkotások közé:

„Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.”

Kívánom Önöknek, hogy ezen az estén, Schmidt Ruth szimbólumai között járva, fedezzék fel e egyedi vizuális érző világot!

E gondolatokkal a SYMBOL című kiállítást megnyitom.