100×70 cm, akril, olaj, vászon
Festményem a 2025-ös első Humanoid Világjátékok ihlették, amelyeket Pekingben rendeztek meg. Ez az esemény a humanoid robotok ügyességét és logikáját állította a középpontba, bemutatva a robotika és a mesterséges intelligencia legújabb vívmányait.
A festmény az emberek és a robotok közötti bonyolult kapcsolatot vizsgálja, a technológia és az AI gyors fejlődésének kontextusában. A technológiai fejlődés páratlan sebességgel jár, hiszen a gépek próbálnak imitálni minket – a megjelenésünket, a mozgásunkat és a döntéshozatalunkat. A mű azonban arra figyelmeztet, hogy ez az utánzás nem jelenti azt, hogy az AI-t emberként kellene kezelni.
A szív, amely mechanikus fémtárgyként jelenik meg, az érzelmek, az empátia és a sebezhetőség szimbóluma – olyan tulajdonságok, amelyek túlmutatnak a logikán és a számításon, és valóban emberivé tesznek minket. E munka célja, hogy rávilágítson arra a lényeges hiányra, hogy a legfejlettebb mesterséges lények is – bármennyire élethűek – nem képesek valódi érzelmekre.
Az ellentmondás, hogy míg a humanoidok technikailag kifinomultak, érzelmileg üresek, azt üzeni, hogy bármennyire is fejlődnek a robotika és az AI, soha nem fogják elérni az emberi érzések és empátia szintjét. Az intelligencia programozható, de az érzelmek mélyebb, emberi tapasztalatokon alapulnak, amelyeket nem lehet mesterségesen előállítani.